Rádióműsor - 2014. április 23. - 66. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. április 23.-ai műsor (66. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/43845

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 66. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Ha az istenfélő elbukik, föl is áll ismét. Leporolja magát és megy tovább. Az istentelen viszont fekve marad a sárban. Imádkozni, de dolgozni, szenvedni, de reménykedni. Egyik szemünk a földre, a másik a csillagokra irányuljon. Nem lecövekelni, nem letelepedni, hiszen vándorúton vagyunk. Nem otthon ez, csak vendégfogadó postaállomás. Keresni az igazságot, mert létezik.” August Strindberg Hitem című írásából idéztem. A szerkesztő, Fodor Endre köszönti a hallgatókat.

A katonák, hősök sorozatban megemlékezünk majd Hadik Andrásról.

- Hadik a jobbágyság eltörléséért, a hadifoglyok kínzása ellen és beosztott katonái jólétéért harcolt.

Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredes az életéről, a katonai hivatásról vall.
- Én úgy gondolom, hogy a magyar katonatiszt mindig egy kicsit óvatosabban nyilatkozik. Hazája iránti elkötelezettsége sokkal nagyobb, mint bármilyen szövetség iránti elkötelezettsége.

És folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.
- Ha hiányzik valami, az ezredes mindig engem kér meg, hogy menjek hozzájuk elintézni. Nem szívesen teszem, de hát az embereink javát szolgálom. 

 

Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredest még februárban köszöntötte Hende Csaba honvédelmi miniszter 75. születésnapja alkalmából. Az egykori parancsnokot hallották már korábbi adásunkban is. A katonai hivatásról, az életéről vall a következő percekben.

- A honvédség átalakulásának elmúlt 25 éve az egy nagyon nehéz, nagyon gyötrelmes folyamatként értékelhető. Azonban van egy sajátossága, hogy miközben korábban meglévő képességeinek jelentős részét elvesztette, ugyanakkor együtt mozgott, együtt hajtotta végre ezt az átalakulást a társadalmi folyamatokkal. Már a rendszerváltás idején az volt a hadsereggel szemben támasztott parancs, hogy szinkronban, a társadalomban végbemenő folyamatokkal hajtsa végre a kormányzati döntéseket, tartsa távol magát a politikától és ne avatkozzon be a társadalmi folyamatokba, de legyen annak stabilizációs tényezője. Meg kell, hogy említsem a fiamat, aki ezredesként szolgál most is ebben a hadseregben és mindent elkövet. Tanult - nagyon felkészült gyerek -, mindent elkövet azért, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket a legjobb hatékonysággal a leggazdaságosabban tudják hasznosítani. Én úgy gondolom, hogy a haderő bár ma nagyon kicsi, mégis rendelkezik azokkal az alapokkal, amelyekre egy válsághelyzetben – most én katonai válsághelyzetre gondolok, nem gazdaságira -, építkezni lehet. Tehát a képességvesztés mögött azért van egy szellemi erő, egy óriási felkészültségi lehetőség, amivel a mai fiatal tiszti kar is rendelkezik, és ez biztosíték arra, hogy talán képes lesz a hadsereg az alaptörvény 45. pontjában meghatározott, vele szemben támasztott követelményeket teljesíteni. A magyar katonatiszteknek alapvető feladata volt mindig az adaptáció. Mi megtanultunk külföldön valamit és utána azonnal azon gondolkodtunk, hogy annak hasznos, beépíthető elemeit hogyan lehet itthon értelmesen alkalmazni. És a fiainkra is ez a sors vár. Az én fiam Amerikában tanult. Na de nem lehet Amerikát itt lemásolni, igaz? De abból a tudásból, azokat a halmazokat, elemeket, amelyek modernek értelmesek és építhetőek a magyar hadseregben, a mi kultúránk befogadja, azt lehet alkalmazni. Amit nem, azt meg felejtsük el. Nekünk voltak azelőtt magyar katonadalaink, igaz? Ha önök közül valaki volt katona, akkor talán még emlékszik rá, hogy újonc korukban tanulták ezeket a katonanótákat. Úgy meneteltek a századaink vagy az alegységeink, hogy magyar katonadalokat énekeltek vagy éppen lépésre alkalmazható magyar népdalokat énekeltek. A másik, mi másfajta egyenruhában jártunk. Minket a saját nemzetünk öltöztetett. A harmadik, én ugyan a Varsói-szerződés kötelékében lévő hadseregben szolgáltam, de nekem soha nem volt orosz parancsnokom, csak az akadémián. Nekünk csak magyar parancsnokaink voltak, magyar vezényszavakkal. Volt nekem egy nagyon bölcs nagyapám, akinél nyaraltunk mindig annak idején kisgyerek korunkban, aki azt mondta, hogy a magyar embernek három dolgot kell tudni. Hinni kell, dolgozni kell és verekedni, azért, amiben hisz és amiért megdolgozott, mert az nem a Csákiné szalmája. Az egyszerű paraszti logika az félelmetes erejű tudott lenni, hiszen azóta nagyon sokat foglalkoztam filozófiával, filozófusokkal és nem sok okosabb gondolatot találtam ránk vonatkoztathatóakat, mint amit a mi régi eleink, az idősebb bölcsek nekünk annak idején közvetítettek. Én úgy gondolom, hogy a magyar katonatiszt mindig egy kicsit óvatosan gondolkodik. Hazája iránti elkötelezettsége sokkal nagyobb, mint bármilyen szövetség iránti elkötelezettsége. Én nagyon bízom benne, hogy ez most is így van és így is marad a mai generációnál. Én a hadsereget nem a karrier elérése érdekében fogtam fel, de felfogtam egy önmegvalósításnak. Nem akartam soha semmi más lenni, mint jó katonatiszt. Jó, magyar katonatiszt. Ezt valahol fölrajzolták bennem a mestereim, a tanítóim és kialakult nekem is egy képem arról, hogy mégiscsak ennek, hogy kéne kinézni. Milyen jellembeli tulajdonságokkal kell rendelkeznie, milyen állóképességgel, milyen határozottsággal, milyen ráérzéssel, emberismerettel kell rendelkezni. Tehát rengeteg adottságot követel az, hogyha valaki parancsnok. És háromszor leszünk parancsnokok. Először amikor de jure kineveznek minket annak, másodszor amikor az állomány annak tart, harmadszor, amikor magunkat is annak tartjuk. A sorrend nem változtatható. A parancsnokok viselik a döntéseikért, a létező minden felelősséget. Ezt nem lehet szétosztani. A parancsnoki felelősség nem osztható. Pozíciók igen, feladatok igen, de maga a felelősség az oszthatatlan. Egy-egy és oszthatatlan. Az arisztotelészi etika között az önkritika és az önbecsülés egyensúly. Ha az ember nem néz szembe a saját hibáival, nem veszi észre azt később, hogy atyaisten hát lehetett volna másképp is megoldani. Igen, de ott, amikor egy órád van egy nagyon súlyos döntés meghozatalára vagy néhány napod, és nem tudod körbejárni, konzultálni, megbeszélni, javaslatokat kérni tömegesen, hanem el kell dönteni, ott a helyzet és azonnal választ várnak rá. A múltnak egyetlen lényeges dolga van a mi számunkra, hogy levonjunk a tanúságot az akkori tetteinkről. Az akkori történéseknek a tanúságát vonjuk le a jelenre és a jövőre vonatkozólag. Ennyit ér az egész. Hiszen a múlt az egy virtuális valóság, nem? Már nincs. A jövő, amiről meg álmodozunk, az meg még nincs. Ezért írja Nagy Gáspár a Rögzítés című versében azt: „Nem léptem át oda. És nem maradtam itt. Csak elfogadtam a magam törvényeit. Se amnéziás múlt, se nagyképű jövő. Engem ugyan már át nem alakít... Ha rajtam kívül ez – egyáltalán - érdekel még valakit.”

 

Katonák, hősök. Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész Hadik Andrásra emlékezik.

- Ma már magyar katonák a Föld számos pontján jártak. Ha másképp nem, hát valamilyen nemzetközi megfigyelő beosztásban. A hon védelme, netalán háborús szándékkal azonban ritkán jártunk letelepedettségünk utáni hazánk, természet adta környezetén túl. Az „Óperencián túl”, ahogy meséink tartják, történelmi háttere minden bizonnyal „Österreich ob der Enns” vagyis felső Ausztria területén nevezett folyó az Enns nevéből ered. „Ober Enns” vagyis „Óperenc” a magyar kalandozásokon túli, a későbbi Habsburg birodalmon túli területek. Ez a világ a külföld volt, az idegen. Bár katonáink sokszor jártak az „Óperencián túl”, ritka, hogy ezt szervezett katonai seregekkel tették volna meg. Hadik András neve azonban erről lett híres. 1757 októberének közepén néhány nap leforgása alatt 5100 katonával, ágyúkkal indult Berlin felé. Akik tudják ezt, talán azt már nem, hogy óriási vállalkozása nem volt ritka ebben a korban. Hadik idejében Európa hadiszempontból hasonlított a mai világra. Kis háborúk voltak nagyok helyett. A sarcolás bevett szokás volt, mely nem a megsemmisítésről, hanem a megalázásról, erőfitogtatásról és az anyagi javak megszerzéséről szólt. Mintha a mai háborúskodások gazdasági eszközeit láthatnánk ebben is. Hadik egyébként, aki megindult Berlin felé, középnemesi sorból származott, ami manapság gazdagabb polgári létnek felelne meg. Ám élete ettől tovább ívelt felfelé, főnemesi rangba került magas rendfokozattal és udvari haditanácsos beosztásával, ami a mai vezérkar főnöki beosztáshoz hasonló, ráadásul birodalmi méretekben gondolkodva. Hadik a birodalom legfiatalabb ezredese volt. Egyike a katonai Mária Terézia Rend birtokosainak. Mind eme karriernek egy fontos állmása volt Berlin, amely faláig el is jutott. Hadik rengeteg embert hagyott hátra a hírlánc és a hátvéd erejének fenntartása végett, így nem félt attól, hogy hátba támadják. Előtte azonban a még több mint 200 évvel ezelőtt nagyvárosként lüktető Berlin állt. „A sarcolás szabályai, melyet az udvar parancsba is adott Hadiknak; „Bízunk abban, hogy az altábornagy úr egy eddigi szokásához híven Brandenburgba való bevonuláskor - annak ellenére hogy ellenséges országnak tekintendő és ön és csapatai által annak is kell tekinteni - mindennemű zsákmányolástól, gyújtogatástól vagy más hatalmaskodástól, hasonlóképpen mértéktelen és jogosulatlan zsarolástól - amelyről különben nem csak a huszárok és  horvátok, de a német lovasság is általában híres - gondosan őrizkedni fog. Következésképpen a legszigorúbb rendet, és fegyelmet tartson...” A sarcolás már Berlin előtt megkezdődött. Útközben II. Frigyes gyerekkori csizmáját vették magukhoz, majd Berlinben nagy összeggel a kezében hat poros zászlóval, valamint Mária Terézia részére személyes ajándékként két tucat női kesztyűvel, amelyekre a város címerét hímeztette, egy nap után a magyar huszárok elhagyták Berlin külvárosát és hazaindultak. Az értéke nem sok volt, mégis emlékezetes és megalázó volt ellensége, Nagy Frigyes számára. Hadik a jobbágyság eltörléséért, a hadifoglyok kínzása ellen és beosztott katonái jólétéért harcolt. Mária Terézia hatására és kérésére az egyházi életet is figyelemmel követte. A tábori lelkészeknek havonta kétszer szentmisét kellett bemutassanak az ezredek elhunyt katolikus katonái lelki üdvéért. A mai Szerbia területén található magyarlakta Futak településén eltemették Hadik Andrást. Nem túl, bár ő túljárt egy napon, az „Óperencián”.

 

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

-  Április11.

Kimentünk a Bug folyó partjára. Megnéztük, hogy éled a természet a tavasz első napjaiban. A fák most dugták ki első rügyeiket. A haragos, piszkos téli vízszínen szelíd zölddé lett. Fodrozódott, és a szél valami eddig ismeretlen illattal tette tele a levegőt. Feltűnő volt, hogy mennyi hal fickándozik a folyóban. A kisebbek fel-felszöktek a víz fölé, a nagyobbak pedig megvillantották a hátukat egy-egy bohókás, hirtelen irányt és gyorsaságot változtató mozdulatuknál.
Úgy látszik, ez a néhány tavaszi nap egészen megkavarta az embereket is. Különösen, mikor a haditerület fogalma egyeseknek a szabatosságot jelenti, vagy még inkább az állati felé süllyedést.
Ma újra itt volt a páncélos főhadnagy. Annyira nem szeretem, hogy még a nevét sem kérdeztem meg. Farizeus módon engem keres, de az első bejövetelekor láttam, hogy a pálinkától kiguvadt szemével a fiatal nővéreket keresi, de azok is utálják. A doktorok is. Ma a főhadnagy úr, úgy látszik, néhány kupicával többet hajtott fel. Még nálam is kért, de nem kapott, mert nem is tartok soha italt. Aztán, mint hallom, addig kereste a doktorokat, míg rábukkant a két fiatal nővérre.
Azok egérutat találva bemenekültek hozzám. Szép ez a bizalom és kedvesség, de azért nem szabad meghatódnom tőle. Akármennyire feddhetetlenek, aranyosak, mégiscsak nők, és nekem még gondolatban sem szabad megtántorodnom. Ez most nem azért kívánkozik ki belőlem, mintha félnék, de jó mindig óvatosnak lennem.
Délután itt volt az esperes. Nagy kérése volt. A szentsírnál ötvenezer márkát számláltak össze. Ezt el kellene juttatni a pinszki püspöknek. A küldés mikéntjére mindenki azt ajánlotta neki, hogy jöjjön el hozzám, majd én megtalálom a módját. Mondtam neki tréfásan, hogy annyi partizánnal találkoztam a sebesültek között, annyival vagyok jóban az alakulatoknál, annyi rejtett utat-módot kitanultam, hogy ez nem is lesz olyan nehéz.
A megbízható emberem másnap már jelentette is, hogy a parancsot hűségesen teljesítette. Pinszk mindössze 150 km ide. Két nap elég volt neki, olyan csendes időt fogott ki.

 

Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel, tegyék ezt majd következő héten is. Weöres Sándor gondolataival köszönöm meg figyelmüket.

„Ha elvonatkoztatod magad mindattól, amit lényednek ismersz, tulajdonképpen lényed ott kezdődik: Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség, gondolat, gondolattalanság, változás, változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi nincsen: tulajdonképpeni lényed ott kezdődik.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, április 23