Rádióműsor - 2014. április 30. - 67. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. április 30.-ai műsor (67. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/43958

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 67. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Az isteni irgalmasságon kívül nincs más reményforrás.” E gondolatokkal várta a híveket a szolnoki Vártemplom római katolikus plébánia közössége és a szolnoki lengyel nemzetiségi önkormányzat II. János Pál pápa szentté avatásáról tartandó szentmisére, amelyet Szolnokon tartottak április 29-én, kedden. A szentmise vendége volt a Katolikus Tábori Püspökség két tábori lelkésze is, Kótai Róbert atya és Kálinger Roland, Rozsé atya. Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

 

A szentmiséről hallanak hangképes összeállítást mai adásunkban.

Máté György esperes, plébános.

- Nagy szeretettel köszöntöm a kedves testvéreket! Nagyon nagy öröm számunkra, hogy itt Szolnokon a mostani alkalommal együtt lehetünk, a vasárnap szentté avatott II. János Pál pápa hálaadási szentmiséjén. Nagyon nagy örömünk az, hogy a lengyel-magyar barátság ilyen értelemben is megfogalmazódik a városban, mely város adta annak idején magyarországi látogatása során azt a járművet, helikoptert, s azt a katonai biztosítást, ami ilyenkor illik és szükséges. Ugyanakkor itt van egy komoly lengyel közösség a mi városunkban és a város körüli településeken. Igen jó barátságban vagyunk és így jött ez a közös gondolat, hogy a szentté avatás után fogjunk össze, mi lengyelek és magyarok, itt ebben a Vártemplomban, és adjunk ebben az órában most hálát azért, hogy ilyen nagy dolog történt. Mindkét nép és az egész egyház öröme, hogy vasárnap óta, szentként tisztelhetjük II. János Pál pápát. Nagy szeretettel köszöntöm Kristóf atyát, aki Galgahévízről jött. Itt a szolnoki lengyel illetve magyar testvérek számára ismert, hisz ő az a lengyel Szalvatoriánus szerzetes atya, aki már többször volt itt Gaudete vasárnapján, hogy a lengyel közösségben a lelket tartsa. Köszöntöm továbbá Kótai Róbert atyát, aki Bíró László tábori püspök úrnak a titkára, Rozsé atyát, aki itt a Vártemplomban sokszor misézik. Köszönöm az ő szolgálatát is, hogy itt ezen a hősi templomban, mint katonai lelkész is besegít a város lelkipásztori életébe. Gábor atyát, aki káplán itt a mi városunkban. Köszöntöm a kedves jelenlévő embereket, katonákat és civileket egyaránt, akik eljöttetek most, hogy együtt örüljünk. 

Evangélium Szent János könyvéből.

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! 

Kótai Róbert atya, tábori lelkész.

- Krisztusban szeretett testéveim, főtisztelendő atyák, ezredes úr, kedves kollégák!
Mindenekelőtt szeretném átadni püspök úrnak, mint tábori püspöknek az üdvözletét és köszöntését. Szívesen szeretett volna itt szolnoki körökben ünnepelni, de korábban vállalt lelkipásztori elfoglaltsága ezt nem tette lehetővé. Nekem pedig megtiszteltetés, hogy Rozsé atyával együtt itt szolgálhatok, mint tábori lelkészt. Katonásan szeretnék beszélni, röviden és csak három gondolat szilánkot, hiszen a nagy pápa többet tett, minthogy én itt sokat beszéljek róla. Az első gondolatszilánkom az talán az, hogy amikor az ember egy karizmatikus emberrel találkozik – és mindenki ezt mondta, aki személyes kapcsolatban volt a szentatyával, Szent II. János Pállal - , aki akár munka, akár lelkipásztori útjain vele kapcsolatba lépett, hogy érzelmeket és meggyőződéseket egyaránt mélyen tudott közvetíteni. Mindenki azt érezte benne, ami az embernek egy alapvető vágya; az Istennek való kapcsolat. Szentet úgy lehet megkülönböztetni, úgy lehet észrevenni akár a mai világban is, hogy azt érezzük jelenlétében, van Isten. Merthogy a cselekedeti, a szavai s a tekintete megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka annak, hogy van Isten, és ez az Isten szeret bennünket. Ilyen volt az egész élete, ő volt az, aki kilépett a Vatikán falai közül, utazott és ment. A II. vatikáni zsinat szellemében XXIII. János, VI. Pál szellemében tanított és Isten szeretetét akarta az egész világon, földrészektől függetlenül, közvetíteni. Ez a szeretet az, amely azt gondolom, hogy falakat és vasfüggönyöket tudott lebontani.
A másik gondolatszilánkom, hogy a kortárs nyelvén, antropológiával, teológiával próbálta megfogalmazni, hogy mi a család. Nem pusztán azt mondja, hogy a társadalomnak egy alapvető sejtje, a legkisebb sejtje a család. A Familiaris Consortio enciklikájában azt mondja, hogy az egyháznak is a legkisebb sejtje a család, és családegyházról beszél. Azt gondolom, hogy az egyházat, mint közösséget, mint nagy családot próbálja megfogalmazni. Fölméri és megfogalmazza a házasság, a szerelem, a család, mint a legelemibb közösség legmélyebb dimenzióit. Kicsoda az ember? Azt mondja, hogy az ember útja az egyház útja. Mert az egyház útja, az maga az embernek az útja. Az ember családból születik, a Teremtő akaratából. Családra rendelt és családba hívott lény maga az ember. Püspök úr is biztos ezt prédikálta volna itt a bajtársaknak is.
A harmadik gondolatszilánk... Engem mindig megragadott az a kép, amikor kirándulni láttam, amikor síelni láttam, amikor kenuzni láttam, amikor sportolni láttam. Nem istentelen dolog az, hogyha az ember sportol. Az olyan katonás is. Azt mondja, és talán ezzel azt üzeni nekünk, hogy fizikai teljesítményekre is szükségünk van, mert így leszünk készen az áldozatvállalásra és így leszünk készen a bátorságra. Ez serkenti az embert, hogyha fizikai megpróbáltatás elé állítja önmagát. Völgyből felmenni a hegyre olyan, mint a hétköznapok egyszínű forgatagából készülni az ünnepre. Nagyon emberi és nagyon hétköznapi hasonlat. Rácsodálkozni a teremtett világ szépségére, a hegyekre, a völgyekre, a tiszta hóra, éjszaka a csillagos égre. S ez megnyitja a tekintetünket, a dimenziónkat kinyitja a teremtő Isten felé, de nemcsak a teremtő Isten felé, hanem az embertársaink felé is. A napi ritmusból, a napi fásultságból készüljünk az ünnepre, akár egy szentmisére. Itt sokan fáradtak értünk és azt gondolom, hogy ez a fáradtság egy jó fáradtság, mert a másikért, valami szent ügyért tette az ember. Mi az, amit megfoghatunk, merthogy minden szentnek kell, hogy legyen valami üzenete? Talán ez a három dolog. A nyitottságunk, az hogy tárjuk szélesre a kapukat Krisztus előtt, hogy ne féljünk. S talán arra hív meg a hétköznap mai módján, a XXI. század módján, hogy ne féljünk szentek lenni, legalábbis törekedjünk rá. Arra hív meg, hogy egy új dimenziót nyissunk a társadalom, a család s a családegyház felé. Nekem erről nagyon könnyű beszélni, mert egy tábori lelkész az egyházi mivoltát egy laktanyában, egy misszióban, családegyházként tudja megélni. De ez legyen így egy társadalomban is. Arra hív meg bennünket, hogy ne féljünk a fizikai megpróbáltatásoktól, kihívástól, mert így lehetünk készen az áldozatvállalásra és így készíthetjük fel magunkat egy bátor, érdemszerző életre. Legyen így mindannyiunk életében! Ámen.

Kálinger Roland, Rozsé atya, tábori lelkész.

- A szentatyához kapcsolódó egyik élményemet szeretném elmondani, ami nem került a szentté avatási aktába csodaként, de szerintem az. A szentatya személyisége, rendrakó személyiség. Rendet tett Európában. Eltűntek a vasfüggönyök, eltűnt a sátán munkája és az emberek, a nemzetek nyitottak egymás felé, és nyitottak Isten felé. Aztán rendet rakott a lelkekben. A fiatalok nyitottak Isten felé, a fiatalok nyitottak az idősek, a betegek felé, s az idősek pedig mellette megfiatalodtak. Átvették a pápa fiatalos lendületét. Betegen pedig utolsó éveivel példát adott, hogy hogyan kell szenvedni. S rendet tett a szentatya az én szobámban. Akik ismernek, azok tudják, hogy egy kicsit rendetlenség szokott néha nálam lenni. 2000-ben, amikor fiatalokat vittem ki Rómába az Ifjúsági Világtalálkozóra, akkor szentatya közelében lehettem, együtt misézhettem vele, együtt imádkozhattam vele a keresztutat, szentségimádáson voltunk vele. Ez az egy hét, amit együtt töltöttem vele, néha egészen közelről és néha csak pár száz méterről, az olyan hatással volt rám, hogy édesanyám megkérdezte, amikor eljött hozzám a plébániára és belépett a szobámba: - Kisfiam, mi lett veled? A szentatya, most hogy a szentek sorában tisztelhetjük őt, ezt a rendrakást odafentről folytatja. Imádkozzunk hozzá, hogy rakjon továbbra is rendet a világban, rakjon rendet a lelkekben és ne csak az én otthonomban, hanem mindannyiunk otthonában. Ezt kérjük tőle.

Máthé György esperes, plébános.

- Engem 1976-ban szenteltek, de ezt megelőzően mi már kispapként is ismertük Karol Wojtyla nevét. Amikor a Nowa Huta-i fantasztikus templomot fölszentelte, sok csetepaté volt. Felállították a lengyel keresztények a keresztet, utána éjszaka elvitték. Még haláleset is volt és mégis fölépült a templom. S amikor fölszentelte ezt mondta: - Isten győzött Nowa Hutában. Ez a mondat nekünk, kispapoknak, végzős szentelés előtt álló kispapoknak, döbbenetes kijelentés volt. Ezt higgyétek el. Fölszenteltek 1976-ban, és még ebben az évben nyáron kint voltam Czestochowaban, és Krakkóban. Isten győzött Nowa Hutában. Eltelt két év, egy hittanóra végén jövök és mondja ott a szolgálati lakásban élő tanár: - Atya, meghalt I. János Pál pápa. Rohantam haza, megnéztem a híradót. Eltelt pár nap, megjelent a hírekben egy új pápa, II. János Pál pápa, Wojtyla. Örömet jelentett, óriási döbbenetet, nagyon odafigyeltünk erre. Megadatott, hogy következő évben, 1979-ben, május végén, amikor először ment haza lengyelföldre pápaként, egy zöld, levelibéka színű Trabanttal mentünk ki. Megérkeztünk az első házhoz egy kis településen. Az erkélyről le volt lógatva egy perzsaszőnyeg, középen a pápa képével és a Czestochowai Fekete Madonna képével, így ment végig. Leírhatatlan az a fantasztikus öröm, ahogy a pápa érkezését fogadták. 1980-ban voltam kint először a Vatikánban 1000 főnyi magyar zarándokkal, amely csoportot Lékai László bíboros úr vitt ki. Megadatott számunkra, papok számára (mellettem Fenyő Vendel atya és a Rómában élő Soliz atya) azaz ajándék, hogy ott lehettünk. A teremben mindenki a túlsó ajtót nézte, azt várva, hogy mikor érkezik meg a pápa. Én az innenső ajtófélfánál vártam. Egyszer csak megjelent a pápa mellettem és én voltam az első, aki kezet foghattam vele. Óriási történelmi személy volt. Nem csak a politika keretét fordította meg. Én azt mondom, hogy tüzet hozott ebbe az egyházba. Egy megújulásnak a valósága indult el. Egy fantasztikus egyéniség volt. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy szentté avatták, mert az. Ámen.

Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel. Mai adásunkban II. János Pál pápa szentté avatása alkalmából tartott szentmiséről hallottak hangképes összefoglalót, amelyet Szolnokon, a Vár római katolikus templomban tartottak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, elköszön a szerkesztő, Fodor Endre.

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, április 30