Kalendárium

„Nem csak kenyérrel él az ember...”

ÁPRILIS 18. PÉNTEK

NAGYPÉNTEK

NAPI EVANGÉLIUM

Jn18,1-19,42

Jézus kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be Ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta Őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt Rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: »Kit kerestek?« Azt felelték neki: »A Názáreti Jézust.« Ő azt mondta nekik: »Én vagyok.« Ott állt velük Júdás is, aki elárulta Őt. Amikor azt mondta nekik: »Én vagyok«, meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: »Kit kerestek?« Azok pedig azt mondták: »A Názáreti Jézust.« Jézus megismételte: »Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát Engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!« Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: »Akiket Nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.«
Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: »Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?« Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték Őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: »Jobb, ha egy ember hal meg a népért«.
Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: »Nem vagy te is ennek az Embernek a tanítványai közül való?« Ő azt felelte: »Nem vagyok!« Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: »Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a Templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel Engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.« Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arcul ütötte Jézust, és így szólt: »Így felelsz a főpapnak?« Jézus azt felelte neki: »Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz Engem?« Akkor Annás elküldte Őt megkötözve Kaifás főpaphoz.
Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: »Ugye te is az Ő tanítványai közül való vagy?« Ő azonban letagadta: »Nem vagyok!« A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: »Nem téged láttalak Vele a kertben?« Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas.
Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: »Miféle vádat hoztok fel ez ellen az Ember ellen?« Azt felelték neki: »Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna Őt a kezedbe.« Erre Pilátus azt mondta nekik: »Vegyétek át ti Őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.« A zsidók azt felelték neki: »Nekünk senkit sem szabad megölnünk.« Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte Őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked Rólam?« Pilátus ezt válaszolta: »Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak Téged a kezembe. Mit tettél?« Jézus azt felelte: »Az Én Országom nem ebből a világból való. Ha az Én Országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az Én Országom nem innen való.« Pilátus erre megkérdezte: »Tehát király vagy Te?« Jézus azt felelte: »Te mondod, hogy Király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az Igazságról. Mindaz, aki az Igazságból való, hallgat a szavamra.«
Pilátus erre így szólt: »Mi az igazság?« Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: »Én semmi vétket sem találok Őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?« Erre ismét így kiáltoztak: »Ne Ezt, hanem Barabást!« Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak Rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: »Üdvözlégy, zsidók királya!« És arcul verték Őt.
Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: »Íme, kihozom Őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok Benne.« Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: »Íme, az Ember!« Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: »Feszítsd meg, feszítsd meg!» Pilátus így szólt: »Vegyétek át ti Őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket Benne.« De a zsidók így szóltak: »Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette Magát!«
Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: »Honnan való vagy Te?« Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: »Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?« Jézus azt felelte: »Semmi hatalmad sem volna Felettem, ha onnan Felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki Engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.« Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa Őt. De a zsidók így kiáltoztak: »Ha Ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.« Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: »Íme, a ti Királyotok!« De azok így kiáltoztak: »El vele, el vele, feszítsd meg Őt!« Pilátus megkérdezte tőlük: »A Királyotokat feszítsem meg?« A főpapok azt felelték: »Nincs királyunk, csak császárunk!« Akkor aztán kezükbe adta Őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust.
Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették Őt, és Vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen.
Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: »A Názáreti Jézus, a zsidók Királya.« Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: »Ne azt írd: A zsidók Királya, hanem: Ez azt mondta: „A zsidók Királya vagyok”!« Pilátus azt felelte: »Amit írtam, azt megírtam!«
A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: »Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!« Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól:
»Elosztották maguk között ruháimat,
és köntösömre sorsot vetettek« [Zsolt22,19].
A katonák tehát ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!« És attól az órától magához vette őt a tanítvány.
Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: »Szomjazom!« Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: »Beteljesedett!« És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik Vele együtt keresztrefeszíttettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy Ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal Vér és Víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: »Csontját ne törjék össze« [Kiv12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: »Látni fogják azt, Akit keresztülszúrtak« [Zak12,10].
Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus Testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a Testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment Hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus Testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették Őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.

Minden év minden Nagypéntekén elhangzik a János-passió, mert nem csak Jézus Föltámadásával kell minden Húsvétkor és vasárnaponként szembesülnünk, hanem az Ő szenvedésével is. Ebből a meggyőződésből és hitből fakad a péntekenkénti bűnbánati, böjti nap.
Statisztikailag ez a legnagyobb keresztény ünnep, teológiailag ez a legmeghatározóbb, emberileg ez a legmegrendítőbb, és érzelmileg ez az ünnep, ami leginkább „fölforgat” minket. Ilyenkor, Nagypénteken derül ki, hogy még a kínhalál sem tartja vissza Istent az irántunk való szeretettől.
A szenvedés szörnyű titkára Isten nem elméleti választ ad, hanem Krisztusban azt mondja ki: „nézd, Én szeretetből, veled együtt szenvedek!”. S mivel ebben az életben a szenvedés misztériuma és valósága nem oldható föl, ezért hallgatni kell róla. Ez a hallgatás azonban aktív némaság: „gyász”. Az Egyház liturgiája el is némul a döbbenettől, szemléli Krisztus szenvedését, halálát, és a halott Krisztust. Az egész liturgia gyászol, virraszt. A közelgő Feltámadás fényéből és öröméből még semmi sem látszik. Böjt van és csönd. A Passiót olvasva soha ne felejtsük, hogy Jézus a saját Föltámadása előtt halt meg. Neki csak az Atyában való bizalom maradt, nekünk már ott van a Föltámadás ismerete is.
Éppen ezért a legnagyobb keresztény ünnep nem Nagypéntek, hanem a Föltámadás, Húsvét gyönyörűsége.